A 2006-ban megnyitott európai tartományt saját alternatív vitarendezési megoldással ruházták fel. Ennek alapvető szabályait – amelyek nagyon hasonlítanak a <.com> alatti domain nevekre is érvényes nemzetközi vitarendezés szabályaira – külön európai uniós jogszabály tartalmazza.

Előzmények

Hosszas előkészítés után 2004. március 30-án fogadták el és 2004. április 30-án jelentek meg a .eu felső szintű domain bevezetésére és funkcióira vonatkozó általános szabályok, valamint a bejegyzésre irányadó elvek megállapításáról szóló 874/2004/EK Bizottsági rendelet . Ez tartalmazza a fenti 733/2002/EK rendeletben kitűzött célok megvalósulását, a .eu domainre vonatkozó részletszabályokat (ún. Public Policy Rules, PPR).

2000. február 2-án az Európai Bizottság eEurope akciótervének keretében munkaanyagot tett közzé „A .eu Internet felső szintű domain létrehozása” címmel . Ebben a Bizottság úgy tekintett a .eu gTLD -re, mint egy lehetséges alternatívára a .com domainnel szemben, az európai vállalkozások számára. Az ezt követő nyilvános konzultációk során a tervezet határozott támogatást kapott.

Ezt követte az ICANN 2000. szeptember 25-ei állásfoglalása , amelyben előzetes engedélyt adott az EU betűk ccTLD-ként történő későbbi bejegyezhetőségére. Egy ccTLD bejegyzése ugyanis jóval egyszerűbb és rövidebb folyamat, mint egy új gTLD-é. Ezt azonban az ICANN-nek egyedi döntés keretében kellett engedélyeznie, mert az EU betűk nem szerepeltek az ISO 3166-1 listáján.

2000. július 5-én a Bizottság tájékoztatta a Tanácsot és a Parlamentet az európai domain létrehozásához szükséges lépésekről . Ezt követően 2000. december 12-én a Bizottság javaslatot tett a .eu TLD bevezetésének szabályaira a Parlament és a Tanács számára .

Az Európai Parlament és a Tanács 733/2002/EK rendelete

2002. április 30-án jelent meg az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában az Európai Parlament és a Tanács 733/2002/EK rendelete a .eu felső szintű domain bevezetéséről .

A rendelet megtartja a domainek regisztrációjára és nyilvántartására már bevált három szereplős modellt: az első szereplő az igénylő (registrant), aki a maga részére igényli a domaint (ha részére megtörténik a delegáció, a továbbiakban ő a domain név használatának jogosultja). Az igénylő definícióját nem tartalmazza a rendelet. A második szereplő a nyilvántartó (registry), amely egyrészt kezeli a delegált domainekkel és az igénylőkkel kapcsolatos feladatokat, másrészt teljesíti a regisztrátoroktól beérkező igényeket (elvégzi a delegációt), folyamatosan karbantartja az adatbázist és folyamatosan biztosítja a regisztrátor tevékenységének előfeltételét jelentő műszaki, technikai feltételeket. A nyilvántartó fogalmát a rendelet 2. cikk a) pontjában definiálja a jogalkotó. Végül a harmadik szereplő a regisztrátor (registrar), amely (vagy aki) közvetlen szerződéses kapcsolatban áll az igénylővel, illetve a nyilvántartóval. Ennek definícióját ugyanezen cikk b) pontja tartalmazza.

Ki igényelhet .eu domaint?

A 733/2002/EK rendelet 4. cikk 2. bekezdés b) pontja értelmében .eu végű domain nevet igényelhet i) olyan vállalkozás, amelynek a létesítő okirata szerinti székhelye, a központi ügyvezetésének helye, vagy a gazdasági tevékenységének székhelye a Közösségen belül található, ii) a Közösségben székhellyel rendelkező szervezet, az alkalmazandó nemzeti jog sérelme nélkül, és iii) a Közösségben lakóhellyel rendelkező természetes személy.

A vitarendezés alapvető szabályai: nincs új a nap alatt

A PPR-ben található vitarendezési szabályok nagyban hasonlítanak az ICANN által létrehozott Uniform Domain Name Dispute Resoltion Policy-ra (UDRP), ugyanakkor egyes vonatkozásaiban tovább is fejlesztik azt. A UDRP az USA kormányának kezdeményezésére, a WIPO és az ICANN együttműködésében jött létre, és napjainkra a világon széles körben elterjedt alternatív vitarendezési megoldás domain nevekkel kapcsolatos bizonyos típusú vitákra. A UDRP szabályai vonatkoznak a régi és az új gTLD-kre (utóbbiak esetében további, specifikus vitarendezési eljárások is igénybe vehetők), valamint egyes ccTLD-kre. Azonban a UDRP hatása túlmutat ezeken a tartományokon: több ccTLD vitarendezési szabályában egyértelműen érezhető a hatása, sőt, egyes ccTLD-k esetében egy az egyben a UDRP alá rendelték a hozzájuk tartozó domain nevekkel kapcsolatos vitarendezést.

Az UDRP – a .eu szempontjából – legfontosabb rendelkezései:

1. A vitarendezési eljárás nem zárhatja ki az (állami) bíróságokhoz való fordulás lehetőségét. Ez nemcsak az alternatív vitarendezés és a rendes bírói út közötti választás lehetőségét jelenti, hanem azt is, hogy egy esetleges vitarendezés során meghozott döntés ne zárja el a rendes bíróság előtti fellépést.
2. A viták gyors rendezésének biztosítása érdekében az eljárásban biztosított jogorvoslatok csak magára a domain név regisztrációjának státuszára vonatkozhatnak, nem érinthetik a védjegyek érvényességét, valamint kizárt a pénzbeli kártérítés lehetősége.
3. A döntéseket a érintett nyilvántartónak közvetlenül végre kell hajtania, ennek keretében – ha szükséges – a domain név rendszerben (DNS) végre kell hajtania a szükséges módosításokat.
4. A döntések végrehajtásába való bevonásukon kívül a domain regisztráció során eljáró szervek nem kapcsolódhatnak be az eljárásba.
5. A regisztrátorok regisztrációs szerződései tartalmazzák az UDRP-re való hivatkozást, ezzel az igénylés kikerülhetetlen részévé válik az alávetés kijelentése.
6. Az UDRP alapján több vitarendezési fórum jár el (ezeknek csak egyike a WIPO Arbitrációs és Mediációs Központja).
7. Az adminisztratív panel tagjait az adott vitában eljáró központban egy listáról jelölik ki. A panel vagy egy főből áll, vagy háromtagú tanácsban jár el.
8. Az eljárás írásban folyik, nincs személyes meghallgatás, a döntést az előterjesztett okiratok és hivatkozások alapján kell meghozni. Az eljárásnak a kérelem beérkezésétől számított 45 napon belül be kell fejeződnie. A határidők rendkívül szorosak és betartásukat a döntés adminisztrációját intézők nagyon szigorúan veszik (például a kérelmezett fél által elkésetten előterjesztett védekezést már nem veszik figyelembe a döntés során).
9. Az eljárás végén „vesztes” fél nem köteles megtéríteni az adminisztratív eljárás díját, azt a panaszosnak kell állnia.
10. Végül az UDRP legmarkánsabb jellemzője, hogy a rosszhiszemű regisztráció fogalma csak a védjegyekhez kapcsolódik (szemben a korábbi elképzelésekkel, amelyek azt minden szellemi tulajdonjoggal kapcsolatba hozták volna).

Public Policy Rules

A Public Policy Rules-t tartalmazó 874/2004/EK rendelet preambulumának 16. bekezdése szerint „a nyilvántartónak gondoskodnia kell egy olyan ADR-eljárásról, amely a spekulatív és visszaélésszerű bejegyzések lehető legeredményesebb kiküszöbölése érdekében figyelembe veszi az ezen a téren alkalmazott legjobb nemzetközi gyakorlatot, és különösen a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) vonatkozó ajánlásait”. A 17. bekezdés alapján „a nyilvántartónak objektív, átlátható és megkülönböztetéstől mentes szempontok alapján kell kiválasztania a megfelelő szakértelemmel rendelkező szolgáltatókat. Az ADR-eljárás keretében be kell tartani néhány egységes, az Internet Corporation of Assigned Names and Numbers (ICANN) által elfogadott egységes vitarendezési politikában foglaltakhoz hasonló, eljárási minimumszabályt”.

A PPR 21-23 cikkei tartalmazzák az alternatív vitarendezés szabályait. Ezeken a szabályokon egyértelműen felismerhető az UDRP jelentős hatása.

ADR a .eu domain alatt

Egy .eu domain név igénylése során az igénylőnek nyilatkozni kell arra, hogy eleget tesz a fent említett rendeletekben az igénylőkkel szemben támasztott követelményeknek, valamint arra, hogy igénylése nem sérti harmadik személyek jogait. Ugyanakkor sem a nyilvántartó, sem a regisztrátorok ezt nem fogják ellenőrizni. Konfliktus esetén a harmadik félnek egyetlen lehetősége, hogy igénybe vegye az alább részletezett alternatív vitarendezési eljárást.

A PPR 21-22. cikke tartalmazza azon szabályokat, amelyek spekulatív és visszaélésszerű bejegyzés esetén alkalmazandóak, valamint a .eu domain alatti alternatív vitarendezés szabályait.

A 21. cikk (1) bekezdése alapján akkor spekulatív és visszaélésszerű egy bejegyzés a .eu tartomány alá, ha az adott név azonos egy olyan névvel vagy megtévesztően hasonlít egy olyan névhez, amelyre a nemzeti és/vagy a közösségi jog által elismert vagy a nemzeti és/vagy a közösségi jog alapján keletkezett – például a fent említett „korábbi” – jog vonatkozik, és amennyiben: a) a domain név birtokosa a nevet anélkül jegyeztette be, hogy a névhez joga vagy jogos érdeke fűződne; vagy b) a név bejegyeztetése rosszhiszeműen történt vagy felhasználása rosszhiszeműen történik.

Ez a bekezdés szinte szó szerint átvette a UDRP 4. § (a) pontjának fordulatait, amely szerint kötelezően a UDRP tárgyi hatálya alá tartozik a vita (i) ha a domain név azonos vagy megtévesztően hasonlít egy áru vagy szolgáltatási védjegyhez, amelynek a panaszos jogosultja, és (ii) a regisztrált használónak (a panaszoltnak) nincs joga vagy jogos érdeke a névhez, és (iii) a név bejegyeztetése rosszhiszeműen történt vagy felhasználása rosszhiszeműen történik.

Látható, hogy a PPR hatálya – szemben a UDRP-vel – nem korlátozódik csak a domain nevek és a védjegyek ütközésére, hanem annál jóval szélesebb körre terjed ki: a nemzeti és/vagy a közösségi jog által elismert vagy az alapján keletkezett jogokra, különösen pedig a „korábbi jogokra”, melyek magukban foglalják a szellemi alkotások legkülönbözőbb formáit. A PPR és a UDRP különbségei – többek között – ebből a kiterjesztett hatályból erednek. Ugyanakkor míg a UDRP esetén a fenti három feltételt a panaszosnak együttesen kell bizonyítania, addig a PPR-ben elég az is, ha az első mellett csak a második vagy csak a harmadik kitétel valósul meg.

Újabb hasonlóság a két eljárás között, hogy mindkettő példákat sorol fel arra, hogy mely esetekben bizonyítható a PPR 21. cikke (1) bekezdésének a) pontja {UDRP 4. § c)} szerinti jogos érdek, illetve a b) pontja {UDRP 4. § b)} szerinti rosszhiszeműség.

A jogos érdek

A jogos érdek abban az esetben bizonyítható, ha

1. a domain név birtokosa az alternatív vitarendezési eljárásról (ADR) szóló értesítést megelőzően a domain nevet vagy a domain névnek megfelelő nevet áruk vagy szolgáltatások felkínálásával kapcsolatban használta, vagy erre bizonyíthatóan előkészületeket tett;
2. a domain név birtokosa olyan vállalkozás, szervezet vagy természetes személy, akinek, illetve amelynek – még a nemzeti és/vagy közösségi jog által elismert vagy a nemzeti és/vagy közösségi jog alapján keletkezett jog hiányában is – a domain név a közismert elnevezése;
3. a domain név birtokosa törvényesen és nem kereskedelmi céllal, illetve tisztességesen használja a domain nevet, és nem törekszik a fogyasztók megtévesztésére, illetve arra, hogy sértse egy olyan név jó hírét, amelyre a nemzeti és/vagy közösségi jog által elismert vagy a nemzeti és/vagy közösségi jog alapján keletkezett jog vonatkozik.

A rosszhiszeműség bizonyítékai

A rosszhiszeműség nevesített esetei szélesebb körben kerültek megfogalmazásra a PPR-ben, mint az UDRP-ben, építve elsősorban az utóbbi alkalmazása körében 1999 óta felhalmozódott gyakorlati tapasztalatokra. A 21. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti rosszhiszeműség a következő esetekben bizonyítható:

1. Ha „a körülmények arra utalnak, hogy a domain nevet elsősorban azzal a céllal jegyeztették be vagy szerezték meg, hogy azt valamely állami szervnek, vagy egy olyan név birtokosának, amelyre a nemzeti és/vagy közösségi jog által elismert vagy a nemzeti és/vagy közösségi jog alapján keletkezett jog vonatkozik, eladják, bérbe adják vagy rá egyéb módon átruházzák”. Ez a tulajdonképpeni cybersquatting („visszaélésszerű domain brókerkedés”) esete. Nem került be a PPR-be az UDRP-ben megtalálható az a többlet, hogy a fenti cselekményt a bejegyzéssel ténylegesen felmerült költségeket meghaladó anyagi ellenszolgáltatás reményében tegyék meg. Ugyanakkor megjelenik a bejegyzés mellett a megszerzés is, mint „elkövetési magatartás”.
2. Ha „a domain nevet abból a célból jegyeztették be, hogy megakadályozzák, hogy valamely állami szerv, vagy egy olyan név birtokosa, amelyre a nemzeti és/vagy közösségi jog által elismert vagy a nemzeti és/vagy közösségi jog alapján keletkezett jog vonatkozik, az érintett nevet egy annak megfelelő domain névben felhasználja, feltéve, hogy: i) a bejegyzés kérelmezőjének ilyen jellegű magatartása bizonyítható; vagy ii) a domain nevet a bejegyzés időpontjától számított legalább két éven keresztül nem használták megfelelő módon; vagy iii) amennyiben egy olyan név birtokosa, amelyre a nemzeti és/vagy közösségi jog által elismert vagy a nemzeti és/vagy közösségi jog alapján keletkezett jog vonatkozik, illetve egy állami szerv domain nevének birtokosa kifejezte azt a szándékát, hogy a domain nevet megfelelő módon kívánja használni, azonban az ADR-eljárás megindításának napjától számított hat hónapon belül ennek nem tesz eleget.” Ennek a pontnak az első fordulata mutatis mutandis megtalálható az UDRP-ben, a PPR annyiban hozott újat, hogy ennek eseteit 3 alpontban felsorolja. Az i) alpont a név feltüntetésének megakadályozása bármely esetére megállapíthatónak rendeli a rosszhiszeműséget, amennyiben a kérelmező ilyen jellegű magatartása bizonyítható. Az ii) és az iii) alpontok tartalmazzák – az UDRP gyakorlata során kikristályosodott – a megakadályozás egyértelmű eseteit. Az ii) alpont esetében kérdés lehet, hogy mit kell érteni „a domain név használatának megfelelő módján”. Az iii) alpont szerint ugyanakkor rosszhiszeműnek minősül a PPR szerinti jogosult, illetve az állami szerv magatartása, amennyiben a jogosult vagy az állami szerv az ADR megindításakor kifejezi azt a szándékát, hogy a domain nevet megfelelő módon kívánja használni, azonban az ADR megindításának napjától számított 6 hónapon belül ennek nem tesz eleget. Ez a szabály időbeli korlátok közé szorítja a jogosultakat és az állami szerveket, megakadályozva a joggal való visszaélés egy speciális esetét. (E pont fordításakor egyébként kimaradt a rendelet magyar változatának szövegéből „az ADR megindításakor” szövegrész, amely megtalálható viszont a rendelet angol verziójában: „at the time of the ADR procedure was initiated”. Ez a fordulat el nem hanyagolható jelentőséggel bír a iii) alpont értelmezésekor.)
3. Ha „a domain nevet elsősorban azzal a céllal jegyeztették be, hogy egy versenytárs szakmai tevékenységét megzavarják”. E pont szinte szó szerint megegyezik az UDRP 4. § b) iii) alpontjával, az egyetlen különbség, hogy a PPR-ben megjelenik a szakmai jelző a tevékenység előtt.
4. Ha „a domain nevet szándékosan arra használták fel, hogy az Internet-felhasználókat kereskedelmi haszonszerzés céljából a domain név birtokosának honlapjára vagy egyéb on-line címére irányítsák oly módon, hogy megteremtették a lehetőségét annak, hogy a név összetéveszthető legyen egy állami szerv nevével, illetve egy olyan névvel, amelyre a nemzeti és/vagy közösségi jog által elismert, vagy a nemzeti és/vagy közösségi jog alapján keletkezett jog vonatkozik, és az összetévesztés valószínűsége a domain név birtokosa internetes honlapjának vagy on-line elérhetőségének forrása, szponzorálása, kapcsolatai vagy jóváhagyása tekintetében, illetve az internetes honlapján vagy on-line címén található termék vagy szolgáltatás tekintetében áll fenn”. Ennek a pontnak is megtalálható az UDRP-beli megfelelője a 4. § b) iv) alatt. Ez a pont a klasszikus megtévesztő domain nevek használatát minősíti rosszhiszeműnek. Azonban csak akkor, ha ez párosul kereskedelmi haszonszerzés céljával, valamint az összetévesztés valószínűsége a fent felsoroltak tekintetében áll fenn.
5. Ha „a bejegyzett domain név egy olyan személynév, amely tekintetében a domain név birtokosa és a bejegyzett domain név között nem áll fenn bizonyítható kapcsolat”. Tekintettel a korábban már említettekre, a PPR a védjegy-jogosultaknál jóval szélesebb kör igényeit ismeri el. Közéjük tartozik a természetes személyek névhasználati igénye is.

A fenti esetek között – akárcsak az UDRP 4. § b) i-iv. pontjai között – vagylagos kapcsolat áll fenn, így ezek bármelyikének megvalósulása a rosszhiszeműség következményével jár.

Halász Bálint