Bemutatkozás


Halász Bálint 2004-ben végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Mivel a jogi tanulmányok előtt középfokú számítástechnikai szoftver-üzemeltető, majd felsőfokú programozói végzettséget szereztem, ezért számomra kézenfekvő volt, hogy jogászként is ezzel a területtel foglalkozzak. Különböző témaköröket követően találtam rá a domain nevekre. Szakdolgozatomat már a .com, .net, .org és egyéb általános felső szintű domain nevekkel kapcsolatos vitarendezési eljárásokról írtam.

 

A jogi diploma megszerzését követően ügyvédjelöltként dolgoztam egy neves magyar ügyvédi irodában, ahol jórészt szellemi alkotások jogával foglalkoztam. Többek között szerzői joggal, iparjogvédelemmel és információ-technológiával kapcsolatos ügyekben vettem részt, ezek között számos domain nevet érintő is volt. A jogi szakvizsgát 2008-ban tettem le.

 

Jelenleg ügyvédként praktizálok, képzettségemnek és gyakorlatomnak megfelelően főleg szerzői jogi, iparjogvédelmi és médiajogi kérdésekben adok tanácsot, képviselek ügyfeleket bíróságok előtt és peren kívül is. Köztük jelentős a domain nevekkel kapcsolatos ügyek száma.

 

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett doktori képzés hallgatója vagyok. Kutatási témám az alternatív vitarendezés a domain nevek területén.

 

Domain nevekkel kapcsolatban több publikációm jelent meg és továbbiak vannak előkészületben.

 

Tagja vagyok a Budapesti Ügyvédi Kamarának, a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesületnek, a Magyar Védjegy Egyesületnek, a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesületnek, valamint a Szellemi Tulajdon Oltalmára Létesült Nemzetközi Egyesület (AIPPI) Magyar Csoportjának.

 

Angolul és németül beszélek.

 

dr. Halász Bálint